Felsőoktatási adatbázis 1910-1950.
![]() |
Archive
archiv.rar Hozzáférés: Csak az archivum karbantartója Letöltés (26MB) |
Absztrakt (kivonat)
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetséggel közösen 2017-től folytat alapkutatásokat a „Trianon a magyar felsőoktatásban” című program keretében. A kutatómunka célja, hogy bemutassa a békediktátumnak a magyar felsőoktatás szervezetére, két világháború közötti fejlődésére, a felsőoktatás politika elveinek alakulására gyakorolt közvetlen és közvetett hatását. A tudományos munkában eddig alig használt forrásokra (felsőoktatási intézmények hivatali működése során keletkezett iratok, hallgatói nyilvántartások) támaszkodva, egzakt statisztikai adatok alapján kívánja vizsgálni többek között a felsőoktatás hallgatóinak társadalmi összetételét, a numerus clausus rendelkezés tényleges megvalósítását/megvalósulását, a társadalmi viszonyokat alakító, befolyásoló szerepét. Mindehhez az 1910 és 1949 közötti időszakból megmaradt egyetemi anya- (törzs)könyvek adatsoraiból egy mindenki által hozzáférhető – a további kutatásokat nagyban segítő – adatbázist kívánunk kialakítani.
Mű típusa: | Kutatási adatcsomag |
---|---|
Testületi név: | VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, Állatorvostudományi Egyetem Hutyra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum, BME Levéltára, Corvinus Egyetem Levéltára, ELTE Levéltára, MATE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, NYME Levéltára, PTE Levéltára, Semmelweis Egyetem Levéltára, SZTE Levéltára, Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára |
Dátum: | 2021 |
Dátum tipusa: | Befejezés |
Gyűjtemény: | Kutatási adatok |
Nyelv: | magyar |
Közreműködők: | Közreműködés Közreműködők kutatócsoport vezetője Ujváry Gábor kutatócsoport tagja Acél Róbert kutatócsoport tagja Batalka Krisztina kutatócsoport tagja Bertalan Péter kutatócsoport tagja Dévavári Zoltán kutatócsoport tagja Fodorné Bozó Brigitta kutatócsoport tagja Gali Máté kutatócsoport tagja Gutai Csilla kutatócsoport tagja Hamerli Petra kutatócsoport tagja Kassa Zoltán kutatócsoport tagja Király Sándor kutatócsoport tagja Kiss Gabriella kutatócsoport tagja Kiss Júlia Réka kutatócsoport tagja Kissné Bognár Krisztina kutatócsoport tagja Lakatos Réka Zsuzsanna kutatócsoport tagja Lengvári István kutatócsoport tagja Ligeti Dávid kutatócsoport tagja Mudrák József kutatócsoport tagja Nagy Roland kutatócsoport tagja Orosz László kutatócsoport tagja Pálmai Dóra kutatócsoport tagja Polyák Petra kutatócsoport tagja Sági Éva kutatócsoport tagja Schmidt Ádám kutatócsoport tagja Sira Alexandra kutatócsoport tagja Szikora Katalin kutatócsoport tagja Vajda Tamás kutatócsoport tagja Zsidi Vilmos |
Kapcsolódó URL: | https://www.veritasintezet.hu/ |
Megjegyzések: | készítés éve: 2018-2021 |
A feltöltés ideje: | 2022. ápr. 20. 09:01 |
Utolsó módosítás: | 2022. ápr. 25. 11:12 |
URI: | http://univ.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/59862 |
![]() |
Tétel nézet |