SZTE magazin

szegedszepe

Az Egyetem Arca lett Szeged Szépe

Kékegyi Szimonettát, az SZTE hallgatóját, az Egyetem Arca 2016 cím birtokosát választották Szeged Szépének a kilencedik alkalommal megrendezett Szeged Szépe gálán. Az SZTE testnevelő-edző szakos hallgatója szerint a természetesség mindennél fontosabb.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A IX. Szeged Szépe versenyen a tizennégy döntőst a zsűri több szempont alapján értékelte: kisugárzás, mozgás, az arc, és teljes összhatás. A zsűri döntése szerint Kékegyi Szimonetta, a Szegedi Tudományegyetem testnevelő-edző szakos hallgatója lett Szeged Szépe 2016-ban.


- Nagyon boldog vagyok, mert eddig csak a saját megyémben sikerült szépségversenyt nyernem. Szeged szépeként még nem tudom, milyen teendőim lesznek, de állok elébe – fogalmazott a delmagyar.hu-nak Szimonetta. A IX. Szeged Szépe szépségkirálynő-választás győztese a szegedi egyetemen, testnevelő-edző szakon tanul, 2016-ban az Egyetem Arca címet is elnyerte, így egy évig ő képviseli a különböző rendezvényeken az SZTE diákseregét. A 20 éves békéscsabai születésű lány rajong a sportért, szívesen tanítana testnevelést és földrajzot is, de aerobik- vagy fitneszedzőként is dolgozna a jövőben. Szimonettához a sport mellett az állatok is közel állnak, három kutyája is van. Elmondása szerint a természetesség mindennél fontosabb, oda kell figyelni, hogy a színpadon ne váljanak a mozdulatok túl megjátszottá.


kekegyiszimonetta_egyetemarca
A IX. Szeged Szépe verseny díjazottja 2016-ban az SZTE Egyetem Arca címet is elnyerte.


A győztesnek Cvijin Blanka, a „Szeged Szépe 2015” nyertese adta át a fődíjat, és a szépséget kiemelő koronát. Szimonetta nyereménye – többek között – egy fehérarany gyűrű, Printker ajándékcsomag, M77 utalvány, egy egész éves VIP belépő a Sing-Sing Music Hall-ba, a Retro Klubba és a Tisza DOKK-ba és egy Napfényfürdő Aquapolis Szeged wellness csomag.


A zsűri első udvarhölgynek Kismarczi Villőt választotta, a második udvarhölgy címét Turzai Henrietta nyerte el.

SZTEinfo

Fotó: delmagyar.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés

SZEM_borito_HUN_2018 SZEM_2018_cover_eng

SZEM_magyar_borito SZEM_angol_borito